Golfünnep „Az év golfozója” díjátadó gálán

Igazi ünnepi hangulat fogadta „Az év golfozója” díjátadó ünnepségre érkező golfozókat, vendégeket és nem utolsó sorban a díjazottakat. A hagyományosan év végén tartott gálán a Magyar Golf Szövetség az év legsikeresebb golfozóit, klubjait és a golfszakma képviselőit díjazta, de sor került a Magyar Golfhírességek Csarnokának újabb tag felvételére is.

mgsz_1216

Az ünnepséget Sugár András nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a 2015-ben elért sikerek a Magyar Golf Szövetség hosszú távú stratégiájának megvalósítását erősítik, amely az európai élvonalhoz történő felzárkózást célozza. Meghívott vendéként, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság versenyigazgatója arról beszélt, hogy az utánpótlás nevelés a sportvezetés számára kiemelt jelentőségű, a Magyar Golf Szövetség pedig jelentős előrelépést ért el ezen a területen.

A gála első részében „Az év golfozója” díjak 2015. évi versenykiírása alapján megállapított győztesek díjátadására került sor.

 

„Az év golfozója”

női kategória győztese:                                              Szatmári Vivien Réka (448 pont)

férfi kategória győztese:                                             Szeberényi Máté (758 pont)

junior lány kategória győztese:                                 Vadkerti Adél (3 106 pont)

junior fiú kategória győztese:                                    Rózsa Dávid (2 484 pont)

szenior női kategória győztese:                                 Wieser-Takács Zsuzsa (1 161 pont)

szenior férfi kategória győztese:                               Kovács Titusz (814 pont)

legjobb profi játékos kategória győztese:               Palanszki Benjamin (Magyar Profi ranglista 1.hely)

legsikeresebb klub kategória győztese:                   Pannonia Golf & Country Club (60 977 pont)

 

A legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó golfozók és a golfszakma képviselőit a klubok és a golfszakma szavazatai alapján ismerték el.

 

Az év golf felfedezettje:                                              Kötél Bence (16 szavazat)

Az év golf eredménye:                                                Vadkerti Adél – Lengyel Junior Bajnokság 1. hely (19 szavazat)

Az év golf eseménye:                                                  Szenior Európa-bajnokság (19 szavazat)

Az év golf projektje:                                                    Zala Springs Golf Resort (21 szavazat)

Az év golf klub menedzsere:                                     Harnos László (16 szavazat)

Az év golf edzője:                                                         Böndicz Gergő (10 szavazat)

 

A Magyar Golf Szövetség Horváth Marcellt kiemelkedő junior pályafutásáért és első golfozóként, az Univerziádén való részvételéért különdíjban részesítette.

Az ünnepség folytatásaként Szlávy Tibor, a Magyar Senior Golfozók Társaságának főtitkára jelentette be, hogy a Magyar Golfhírességek Csarnoka új taggal bővült. A grémium Lakatos Vilmos felvételét javasolta, aki 1980 óta aktív tagja a magyar golféletnek, 1997-2000 között a szövetség szakmai elnök-helyettese és aki jelentősen hozzájárult a fiatal golfozók fejlődéséhez is.

Az ünnepség végén a szövetség megköszönte a szponzorok, a szülők, a szakmai stáb támogatását és kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményes újesztendőt kívánt minden golfozónak.

Via: MGSZ