Egy új, szórakoztató verseny Lőrincen!

Viharos szél, hideg, napsütés, majdnem 40 induló – a nap mérlege! Egy új kezdeményezés stroke+hcp verseny helyszíne volt a St.Lőrinc Golf Club.

A versenysorozat, merthogy több fordulóból is fog állni Puchele István-Mészáros Zsolt-Likavcsán Ferenc sorrendben pattant ki a fejekből. Zsolt egy, azaz két tepsi házi készítésű zserbó sütivel szponzorálja a versenyeket. Az egyik tepsi már a verseny elején elfogyott, minden nevező kóstolót kapott belőle, hogy legyen miért küzdeni a pályán, a második a győztesé lett, amelyet sportszerűen megosztott a 2. helyezettel.

A versenyfeladat a következő volt: mindenki kapott egy névre szóló kis táblát, amelyet 36 + a saját playing hcp/2 ütésszámot követően kellett letűznie, ott ameddig épp eljutott a pályán. Voltak, akik eljutottak a 9-es green-ig, szám szerint 4 fejezték be a 9-es green-en a játékot, ketten a lyukba is gurították az utolsó ütésüket! A játék végére, már szépen gyűltek a zászlók a 9-es szakaszon, a fairway-en a rough-ban, de még a homokakadályban is, ott ahol éppen elfogyott a játékosok ütésszáma.
Természetesen akinek maradt volna még ütése, az tovább játszhatott volna az 1-es, majd a 2-es pályán, egészen addig míg el nem fogy a stroke+hcp score-ja…

Az élen egyenlőség alakult ki, hiszen mindketten a 9-es lyukban fejezték be a játékot, így az 1-es pályán került sor a továbbütésre. Reálisan nézve a helyzetet, mindkét játékosnak 1-1 ütése maradt csak hátra. A 14-es Hcp-el Geraoid O’Sullivan-nak és a 45-ös hcp-el játszó, kezdő Bara Miklósnak.
Érdekes taktikai helyzet jött létrei, hiszen aki a legtávolabb üti labdáját az 1-es pályán, az nyer, de aki elvéti a kezdő ütést esetleg nem üti elég messzire vagy OB-t, vizet üt, az azonnal kiesik!

A Lehetőségek: balra OB, jobbra víz, amúgy erős szél…A sorsolást követően először Miklós ütött egy biztonságit szépen középre még a tó elé, Geraoid-nak nem volt más választása, próbál csak egy kicsit nagyobbat ütni, mint Miklós, vagy át a vízen, a nem éppen ideális körülmények között.
Geraoidnak nem remegett meg a keze és átütötte a tavon a labdáját, így ezzel Ő nyerte a mai versenyt. A versenyen 3.helyen végző Hideg Dani jutott legközelebb a 9-es zászlóhoz, illetve a 4. helyen végző Pintér Viktor is a green-en szúrhatta le a tábláját, kicsit távolabb a lyuktól, mint Dani.…

Összességében egy rendkívül jó hangulatú verseny volt (mint mindig) és már sokan várják a folytatást. A klubházban, az ültetett ebédet követően került sor az előre, Likavcsán Feri által megírt, de most a technika hibájából, ki nem osztott kérdések megvitatására.
Parázs vita alakult ki a kérdések megválaszolása körül. Talán a cserépbe ültetett kaktuszbokor alá eső labda megjátszásának a lehetőségei és elütésének lehetséges módozatai borzolták fel a kedélyeket…

Legközelebb az 5 kérdésből álló feladat is játék része lesz, minden helyes válasz egy-egy plusz ütést érhet…

Hamarosan folytatjuk, addig is a következő hétfőn délután a Húsvét Kupa 9 lyukas, stroke-hcp + stblf hcp módosító versenyünk kerül megrendezésre.

(Via: St. Lőrinc G.C. hírlevél)

Leave a Reply