Kedden rajtol a XXV. Nemzetközi és Magyar Szenior Golfbajnokság

Jubileumi esemény színhelye lesz a tatai Old Lake Golf Club, 2014. június 17-19. között rendezik az újkori magyar golf XXV. Nemzetközi és Magyar Szenior Bajnokságát. A Magyar Golf Szövetség és a Magyar Senior Golfozók Társasága közös rendezésében sorra kerülő vetélkedőre nyolc nemzet hatvannyolc versenyzője adta le a jelentkezését.

mgsz_logo_kicsi

A nevezők többsége a férfi kategóriában indul, de képviseltetik magukat a hölgyek és a 70 éven felüli szuper szeniorok is. A magyar játékosokon kívül neveztek versenyzők a környező országokból, azonban érkeznek Németországból, Angliából, az USA-ból és Ausztráliából is. A verseny rangját mutatja, hogy a résztvevők között több szingli hendikepes játékos található.

A jelentkezettek között megtaláljuk a tavalyi Magyar és Nemzetközi Bajnokság szinte valamennyi dobogós helyezettjét férfi, női és szuper szenior kategóriákban. Hiányozni fog azonban a mezőnyből néhány tavalyi bajnok: Vainio Győri-Molnár Mária, ötszörös magyar bajnoknő és a nemzetközi bajnokság mindhárom kategóriájának tavalyi győztese, úgymint Schneider Klaus, Woodham Barbara és Prauzek Stanislav. Ezekben a kategóriákban tehát már biztos, hogy új bajnokok avatására kerül sor. A magyar bajnokság címvédői – Tar László a férfiaknál és Lakatos Vilmos a szuper szenioroknál – sem lehetnek nyugodtak, hiszen sokan szeretnének a harmadik versenynap végén a dobogó legfelső fokára állni.

25 éves jubileum alkalmából emlékezzünk azokra a lelkes és megszállott golfozókra, Dr. Gergely Ferencre, Halmos Antalra, Madarász Lászlóra, Mérey Lórándra, Dr. Mikecz Tamásra, Minder Rezsőre, Szlávy Tiborra és Tóth Istvánra, akik több éves kitartó munkájuk eredményeként, harminckilenc év szünet után álltak rajthoz az újjászületett hazai golfsport első hivatalos szenior bajnokságán. A 1990. június 16-17. között, a Budapest Golf Parkban rendezett versenyen Mérey Lóránd bajnoki címét ünnepelték, aki az indulók közül egyedül vett részt az 1951-ben utoljára rendezett bajnokságon is.

A versenyt megelőzően június 16-án, hétfőn hivatalos gyakorlónap lesz, míg a további három versenynapon egyaránt reggel 8 órakor állnak rajthoz a játékosok. Az eredményhirdetésre 19-én, csütörtökön délután, 17 órakor kerül sor. A tizenhat évvel ezelőtt, Tata-Remeteség-ben megnyílt Old Lake Golf Club pályája – amely az elmúlt években már több nagy nemzetközi versenyen is bizonyított –  kitűnő állapotban várja a magyar és külföldi szenior golfozók sokszínű mezőnyét.

További információ a www.hungolf.hu és a www.seniorgolf.hu honlapon érhető el.

Via: MGSZ